Szülés

Szülés – hagyományok és szerepek a születés körül

Szakrális születés

Kisfiam születése volt az első olyan élményem, amikor az ég áthullámzott rajtam, a földdel váltam egyenlővé, a halál, néha ott ólálkodott körülöttem. A szülés folyamatát nem én irányítottam, és nem az orvosok, vagy egyáltalán az emberek. Megtörtént velem és a kisbabámmal. Túléltem a fájdalmat, amiről nem gondoltam, hogy létezik, erő költözött belém, mikor azt hittem, hogy már minden tartalékom elfogyott. Az élmény szavakkal csak nagyon nehezen elmesélhető, a gondolatok által nagyon nehezen felfogható.

Hiába mai életünk mágia szegény, túlgépesített világa, a szülés élménye még mindig nemcsak testi, hanem lelki élmény is. Nagyon sok kiszámíthatatlan esemény, folyamat zajlik egy szülés alatt, ami sokszor racionálisan nehezen felfogható. Az ég, az isten, a lélek, a tudatalatti a felszínre tör, érezni a jelenlétüket. Érezni lehet, hogy a mindennapoknál valami súlyosabb, fontosabb és csodálatosabb történik velünk, anyákkal, amikor megfogan méhünkben egy új élet, és amikor világra jön. Testünk, lelkünk újjászületik.

Ez a pillanat meghatározó a megszületett ember számára, hiszen egész életének az erői, tehetségei, nehézségei jelen vannak sűrítve a születés folyamatában és idejében. Ezért nagyon fontos emberi és asztrológiai szempontból is, hogy hogyan születik egy gyermek, háborítatlanul, a maga tempójában, és erejéből, vagy már rögtön külső hatások sietteik, késleltetik a folyamatokat. Érdemes tudnunk hát, hogy hpgy csinálták ezt a régiek, tanulni tőlük, fenntartani a hagyományokat, amelyek mély tudást rejtenek.

Földanya – szülőanya
Régebben a nők kevesebbet tudtak a testi folyamatokról és többet a lelkiekről. Aki szülni készült, az felkészült egyben a halálra is, hiszen akkor még sokkal többen estek áldozatul a szülésnek. De talán nem csak a gyakoribb halál miatt gondolták összetartozónak a kettőt, hanem jobban érezték a hasonlóságot az életbe való belépés és az életből való távozás között.
A születéssel a magzatból csecsemő válik, a nő anyává érik. Egyszerre több síkon zajlik a születés, testi, lelki, szellemi síkon. Az anyai test kitágul, felmelegszik, megpuhul, hogy utat nyithasson a kisbabának. A baba minden erejével a napvilágra tör, átpréselve magát a véres, fájdalmas alagúton, megérkezik közénk, a megszületettek közé a titkok világából. Születése pillanatától az ember elindul az úton, ami a halál kapujába vezet. A Földanya öléből születik, majd oda tér vissza a test, amikor földbe helyezik, földdé válik. Mindkét kapu alapja a föld. A csecsemők régen a földre érkeztek, a haldoklók a földről indultak el a visszaúton. A két küszöb átlépése régen fizikailag is hasonló volt. A kisbabák a földre születtek, vagy ha nem, egy pillanatra mindig letették őket a földre, ahonnan az apa, emelte fel, emelte be a családba az újszülöttet, jelképesen és valóságosan is. A haldoklót is lefektették a földre, hogy könnyebben meghaljon, hogy visszaérkezzen oda, ahonnan az életbe elindult.
Így már érthető, hogy a földönszülés volt a legelterjedtebb, bár nem biztos, hogy tudatosodott az anyaföld védelme, hasonlósága, mégis úgy gondolták a földön szülve könnyen, gyorsan meglesz a gyermek. Sokszor szalmával szórták fel a padlót, ahogy a Kis Jézus is szalmán született. Később rossz rongyokat, régi szőnyegdarabokat gyűjtöttek, hogy majd a szülésnél hasznát veszik. Szültek az anyák ülve is, két széket ék alakban összetoltak, erre ült a szülő nő, lábait egy-egy felfordított szakajtóra támasztotta, két oldalról az asszonyok támogatták. Testét hátrahajtották, hogy „jobban nyíljék meg a csont”, a bába szemből várta a gyermeket. Előfordult a guggoló térdelő helyzet is, az asszony az előtte ülő nő ölébe hajolt és a bába hátul várta a babát. Ha állt az asszony, a gerendán áthurkolt kötélbe, ágyvégbe, ajtófélfába kapaszkodott, „kinek hogy kívánta a teste”. Természetesen szültek a nők fekve is, bár az ágyban való szülés csak az iskolát végzett bábák hatására terjedt el a XIX. sz. végén XX. sz. elején.
/Tehát többféle szülési testhelyzet volt szokásban, amelyek közül a szülő nő választott, aszerint, hogy melyiket érezte akkor a legjobbnak. „Ahogy kívánta a teste.” /

Várandósan – tilalmak

A fogantatástól a szülésig azonban hosszú az idő, ami alatt a várandósnak vigyáznia kell magára és a magzatára is. Erre szolgáltak azok a tilalmak, amelyek kijelölték a várandós számára a viselkedési, egészségügyi normákat. Temetésre ne menjen, aki várandós, halottat ne nézzen, így akarták elkerülni a sárgaságot. Ha mélyebben bele gondolok, amikor egy anya babát vár, az újjászülető életet hordozza magában, ünnepel a test és a lélek, nem a gyász időszaka ez. Tiltották az anyákat a hagymás ételektől, a hüvelyesektől, hogy ne legyen pattanásos a gyermek. Azt tartották, aki titkolja az állapotát annak néma lesz a gyermeke, ha kígyóval, rákkal kerül kapcsolatba az anya, akkor későn indul majd a gyermek. Ruhaszárító kötél alatt nem szabad járkálni, hogy ne tekeredjen a köldökzsinór a baba nyakára. Nemcsak a hasonlóság elve működik itt, hanem ahogy ma is tudjuk, hogy várandósan bizony nem jó erősen nyújtózkodni, mert valóban a baba nyaka köré tekeredhet a köldökzsinór. Ha a várandós hajas kukoricát lopott, azt azért tette, hogy majd dús haja legyen szülöttjének, de ha tököt lopott, akkor kopasz lett a gyermeke. Kutyába, macskába ne rúgjon az anya, ha nem akar szőrős babát, kettős, összenőtt gyümölcsöt ne egyen, ha nem akar ikreket. Ha rácsodálkozott valamire az anya, vagy megijedt valamitől, akkor rögtön elmormolta „ketten nézzük, ketten csodáljuk”, nehogy az újszülöttön valamiféle jel legyen. Akkor még nem vizsgálták a kisgyermekek a méhen belüli életből hozott élményeit, érzelmeit, mégis a régiek pontosan értették, érezték, mennyire szoros a testi és a lelki kapcsolat anya és magzata között, hogy az anyát ért benyomások, milyen mélyen érinthetik a gyermeket.

Ultrahang helyett – jóslások, praktikák

A régi asszonyok is kíváncsiak voltak a szívük alatt hordott gyermekek nemére, és mert még ultrahangos készülék nem volt, ezért különböző praktikákkal igyekeztek megtudni, kisfiúval vagy kisleánnyal várandósok. Az egyik legismertebb eljárás a kendőpróba volt, a várandós elé kendőt ejtettek, ha a sarkánál fogva veszi fel fia, ha a közepénél, lánya születik majd. A véletlenül talált, kézbe akadt tárgyak is mutatják a leendő kisbaba nemét: ha gombostűt, szeget, csavart, vasat lel a várandós fia lesz, míg ha varrótű, anyacsavar, akkor lánya. Az anyák állapota sem egyforma, a fiúkkal sápadt az anya arca, vagy nagyon foltos, szívesen eszik szalonnát, paprikás húst, halat, krumplit, édességet kíván, sőt egy-egy pohár bort is szívesen megiszik. A lányokkal várandós anyákra úgy tartották jellemzőbb a domború far, világos mellbimbó, szokatlan kimelegedések. Inkább kívánja a savanyú ételeket és a tejet. A családtagok figyelték a leendő anyát, ha a földről fölkeltében a jobb kezére támaszkodott fiút vártak, míg ha a balra, akkor lányt. Erdőkocsonyán egy kisdarab kovászból gömbölyű cipócskát formált az anya és így szólt hozzá: „Édes kis kovászom, mutasd meg, hogy fiam vagy lányom születik-e!” Ha a cipócska egyben maradt fiút mutatott, míg ha meghasadt lányt.

Felkészülés a szülésre

A könnyű szülésre már az esküvő alkalmával készültek a párok, a menyasszony búcsúztatása alatt a vőlegény háromszor megoldotta a gatyamadzagját. A férfi kötése, megtermékenyítő ereje által lesz az asszony állapotos, az eloldásban is a férfi segít. Amuletteket viseltek a várandósok a könnyű szülésért, böjtöltek, imádkoztak. A vetélés ellen fürdőkkel, füstöléssel védekeztek, Tolna megyében háromszor a derekuk köré tekert fonalat viseltek. Amíg nem jön el az elválás ideje, addig az összekötést – eggyé válást erősítette anya és magzata között. Hiszen érték volt a gyermek a magyar kultúrában, erre utal néhány régi kifejezésünk, mint az anya várandós, várja, akarja a gyermekáldást, ahogy mondjuk ma is, hogy áldott állapotban van, a gyermekkel, aki isten áldását hozza a házra.
A szülés könnyítése, maga a szülés
A szülés megindulásakor elkészítették a szülőágyat a ház fűthető részében, még ha nem is az ágyban szült az asszony. Egy cifra lepedőt feszítettek az ágy fölé, talán a régi szülősátrak magányát és nyugalmát teremtették újra meg. Mindenképpen egy védett területté vált az ágy-sátor, ami elrejtette az anyát és újszülöttjét a gonosz hatalmak elől, abban az első negyven védtelen napban, amíg az anya megtisztul, és ami után a babát megkeresztelték, a közösség tagjává fogadták. Ebben az ágyban egy ideig csak az anya és a magzata bújt össze, mint a védő anyaméhben, megkönnyítve az átmenetet a baba számára a benti és a kinti világ között.
Azután küldtek a bábáért, a szülő nő anyjáért, ha együtt laktak, jelen volt az anyós is, és a hírre még összefutott néhány idősebb rokon, szomszéd is. Az asszonyok közössége vette körül a vajúdót, vizet forraltak meleg ülőfürdőhöz, vagy gőzölgő főtt krumpli fölé ültették, sétáltatták, amíg lehetett, füstölték a megnyíló testet. Az anyával főzeteket itattak, ruta teát, anyarozsmag-teát, köménymagos vizet, forralt cukros tejet. A bort és a pálinkát is használták a fájdalmak enyhítésére. Ha erős görcsös fájdalmai voltak a vajúdónak meleg borogatásokat raktak a hasára, keresztcsontjára, masszírozták, kenegették a csontot, például hagyma levével. Néha a kitolás megindításáért a hasat masszírozták, nyomkodták, vagy a szülő nőt fektében megemelve háromszor megrázták, bár általában nem gyorsították a szülést kívülről.
A szülést próbálták védő szertartásokkal is megkönnyíteni, mivel úgy tartották a nehéz szülés a természet feletti hatalmak mesterkedései miatt van. Megpróbálták ezért a szülő nőt elrejteni a gonosz hatalmak elől, az ajtót, ablakot becsukták, a vajúdónak tiltották, hogy fájdalmában kiabáljon. A férje csizmáját húzták az asszony egyik lábára, az ágyba a férje egyik ruhadarabját tették, ingét, gatyáját, hogy a gonoszokat megtévesszék. Segített az ima, a jó erők felkeltésében, a fokhagyma, a tömjén, imádságos könyv, szenteltvíz. Ha ez nem volt elég, főleg Erdélyben, nehéz szüléskor meghúzatták a férjjel a harangot, hogy annak szava szálljon az ég felé.
A születést akadályozhatják lelki görcsök, mélyen eltemetett traumák. Erdélyben a nehezen vajúdót haragosa tenyeréből itatták, ősi bölcsességgel segítve a megbékülést, feloldozást, és így a szülés folytatását. A szülő nő körül kinyitották a fiókokat, zárakat, kikapcsolták a fülbevalóját, kibontották a haját, megoldották a csomókat, hogy minden a külső világban is a test megnyílását segítse, erősítse. Így került összhangba test, lélek és világ, hogy a születendő gyermek útját könnyítse.
Szülés után – a bába szerepe, méhlepény, köldökzsinór, gyermekágy

Szülés után még megszületik a méhlepény vagy mása /a gyermek mása/, aminek a megkönnyítésére szűk nyakú üvegbe fújatták az anyát. A bába elvágta a köldökzsinórt, néha ebből bőven elfolyatták a vért, tisztító, betegségmegelőző céllal. A méhlepénnyel, még melegen háromszor bedörzsölték az asszony arcát, hogy elmúljanak róla a májfoltok, ugyanígy a kisgyermek anyajegyét, ha azzal született. A lepényt ruha közé téve háromszor megharaptatták az asszonnyal hasogatás és más szülési utófájdalmak ellen. /A harapás, az evés szimbolikus utánzásával valószínűleg a méhlepényben összegyűlt életerőt vette magához az asszony, egyben végleg elharapta a kapcsolatot a gyermek és a mássa között./ A placentát általában egy gyümölcsfa tövében ásta el az apa, a lányét almafa, a fiúét körtefa alá. Helyenként a trágyadombba vagy a küszöb alá, mindenképpen olyan helyre, ahol nem fér hozzá senki. Amíg el nem szárad, addig nem érzi jobban magát a frissen szült, és varázsszerek készítésére is alkalmas a lepény. Ezért óvták, el ne lopja a bába vagy egy boszorkány. A bába vágta el, kötötte le a köldökzsinórt, miközben valamilyen szerencsés foglalkozást kívánt a gyermeknek, szülei kívánsága szerint. A köldökzsinór is varázsszer lehet, akár a burok és a méhlepény, helyenként ezt is gyümölcsfa alá ásták vagy csomót kötöttek rá. Amikor a gyermek 7 vagy 12 éves lett, ki kellett oldania a csomót. Akinek ez sikerült abból jó munkás, tudós vagy szerencsés ember lesz – hiszen ügyes az akadályok leküzdésében, nehézségek megoldásában. A burokban született csecsemőket néhány vidéktől eltekintve, ahol rossz jelnek tartották, mégis a legtöbb helyen szerencsés embernek gondolták. Bíztak a gyermek jövőjében és a burok varázserejű hatásában. Kiszárították, és tokba téve vagy a gyermek nyakába akasztották, vagy a kabátja belsejébe varrták. Ilyen fiú legénykorában szerencsés lesz a sorozáson, bíróságon, és ha mégis katona lesz, nem fogja testét a golyó. A legszerencsésebb csecsemő az, aki a családban hetediknek és burokban születik. Az ilyen gyermek az úton járva, ha akarja, meglátja az elásott kincset a földben, de lehet, hogy táltos válik belőle.
Szülés után, miután a lepény is megszületett, a köldökzsinórt is elvágta, ellátta a bába, a fürdés nem volt általános, de a bába megkente, megmasszírozta az asszonyt, helyre tette a méhét, segítette a pangó vér kiürülését. Ez után a hasat egy szorosra csavart vászonnal körbetekerte, hogy ne maradjon pocakos az asszony. A kisbabát megfürdette, bepólyálta. Utófájásokra pálinkát és anyarozs főzetet adtak az anyának. Előírt szertartás szerint, mikor a frissen szült az ágyba indult a bába megkérdezte tőle „Hová mégy?” – „a Boldogasszony ágyába” – felelte az asszony. Ezt háromszor megismételték, ezután feküdhetett le az anya az előkészített ágyba. A bába naponta meglátogatta a frissen szült anyát, megmosdatta megkente, ellátta a csecsemőt, ha kellett tanácsokat adott. Ekkor ért csak véget a bába szerepe a szülésben.

Az apa szerepe

Az apának is volt szerepe a szülésben, hiszen a magzat a férfi és a nő öszzekapcsolódásából fogan meg, a baba születésével az egész család gyarapodik. Az apa valóban legtöbbször nem volt jelen a szülésnél, de az a kép is hamis, hogy csak az ajtó előtt járkáló, aggódó férfi szerepe jutott a családfőnek. Az esküvő alkalmával, mikor a vőlegény háromszor megoldotta a gatyamadzagját a majdani könnyű szülésért, már részt vett a folyamatban. A székelyeknél az első méhösszehúzódások jelentkezésénél a férj egy vasszeget vert a kemence falába, köré felesége bal halántékából tépett hajszálakat tekert – és azt mondta: „Vakszem élő légy, Isten földet teremtett, eget, vizet teremtett, megadta a Jézuskát, szentséges szent fiát, a szentséges szent lélek, az is legyen velünk.” Tehát a férfi, az apa imádkozik, ő tartja a kapcsolatot az Istennel. Ugyanezt jelenti, amikor nehéz szüléskor hazahívták az apát a mezőről, és meghúzatták vele a harangot. Annak hangja is az Istenhez száll. A férfi puszta jelenléte a szülésnél mindig pozitív, védő jellegű, és ha ő maga nincs ott, akkor helyettesítik őt a csizmájával, ingével, amit a szülőágyba tettek, vagy felesége feje alá, esetleg felvette a nő férje ruhadarabjait. Arad megyében a leendő apa megmosta az asszonyát, a gatyája visszájával megtörölte, a gatyamadzagjával háromszor körülkötötte a derekát. A vajúdónak jót tesz, ha a férje tenyeréből iszik, vagy a férfi nyálat köp felesége szájába. A férfi ezekkel a mágikus praktikákkal az erejéből ad át a vajúdó asszonynak, ezzel is segítve a nőnek az eloldást. A kötés, ami a férj által köttetett, könnyebben enged a férfi segítségével. Nehéz szülésnél előfordult, hogy a férfi fizikailag is segített az anyának. Ha elakadt a gyermek, az apa háromszor fölemelte és megrázta az asszonyt, hogy segítse a kicsi útját. A kitolásban is tudott segíteni, ilyenkor ölébe vette vajúdó feleségét, tartotta és átölelte a derekát, erőt adott a magzat világrajöveteléhez. Ha megszületett a baba, a férfi mikor felemelte gyermekét a földről, magáénak és a családba tartozónak ismerte el az újszülöttet. Ha nem is mindig volt ott a férfi a szülésnél, mégis őrá is tartozott, az ő erejére, segítségére is támaszkodott a vajúdó anya. Nemcsak a mai apák vesznek részt a születésben, hanem a régiek is megtették ezt a maguk módján, és nemcsak a mai anyák igénylik társuk fizikai vagy lelki jelenlétét, hanem a régen élt és szült anyáknak is sokszor szükségük volt társuk segítségére.