Négy gyermekünk nevelése úgy hozta, hogy szülőként minden figyelmünket gyermekeinkre kellett irányítanunk életük első éveiben. Négy gyerek, az sok gyerek! Folyamatos konfliktusok, felnőttek és gyerekek között, gyerekek és gyerekek között. Különböző akaratok, különböző gondolatok, különböző érzelmek. És akkor asztrológiai tapasztalatainkat a család jobbítására kezdtük használni.
Részletesen feltérképeztük melyikükkel, hogyan kell kommunikálni, ki mit és hogyan ért meg, merrefele nyílik a személyisége, hogyan érzi magát a világban. Melyikünknek mi a feladata. Az apa kell, hogy az öntudatot, a gyermek Napját formálja, az anya a lelki tulajdonságaiért, a Holdért felelős.
Összevetve az apukák Napját a gyermekek Napjával, és az anyukák Holdját a gyermekek Holdjával, kiderül, hogy az élet megélésében hol kapcsolódnak harmonikusan, hol vannak feszültségek, konfliktusok kettejük között. Például én, egy tűz apuka a magam akarati, lendületes lényével nehezen kapcsolódtam a vizes Napú fiamhoz. Míg a tüzes energiájú fiaimmal komoly súrlódás nélkül múltak az évek. Magamat kellett megváltoztatnom, hogy a vizes energiájú, érzelmi megélésű gyermekemmel is jó kapcsolatom legyen. Amikor vele beszélek, vele foglalkozom magamban előtérbe kell helyezzem a saját magam víz energiáit. Míg a tüzesekkel nem kell nagyon megerőltetnem magam. Persze ez sok odafigyelést, önuralmat igényel, hiszen kardinális feszültség van közöttünk, alapvetően más oldalról közelítjük meg a világot. Mégis nekem kell a más energiájú fiamhoz alkalmazkodnom, hiszen én nevelem az ő víz jegyű Napját, én vagyok az apukája. És bár én a tüzet tudom ösztönösen jól mutatni, neki is meg kell tanítsam, hogyan működik benne a más tipusú férfiasság, hogy ne kelljen fiatal felnőttként ezzel foglakozzon.
Az asztrológiával tehát fel tudjuk mérni gyermekeink, és magunk erősségeit, gyengeségeit – lelki-szellemi tulajdonságait.
Megtaláljuk a kulcsot gyermekeinkhez.
A mi családunkban, kisebb zökkenőktől eltekintve, jól sikerül ezt az új harmóniát megteremteni és fenntartani.
Ha érdekli saját és gyermekei asztrológiai képletének összevetése, hívjon bizalommal!
Szülő-gyermek kapcsolat elemzése, asztrológiai tanácsadás: